Prológus

' Kedves Naplóm!

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet velem is. Teljes hatalmába kerített ez az érzés és nem hagy nyugodni. Ott motoszkál a fejemben, mint egy kis ördög , aki nem akar békén hagyni és csak rád erőlteti a saját akaratát. Akárhányszor csak egy pillanatra is az eszembe jut, a testem forrni kezd, a pulzusom a egekbe szökik, zavarttá válok, az elmémben lévő rendszer felborul és elveszíti a kontrollt maga felett. Nem tudok normálisan koncentrálni vagy akármit mit is megtenni. Tizenhét éves  átlagos lányként, akinek egy szem barátja sincs, a szülei elhanyagolják, csak a könyvekbe és a fülhallgatójába bújik el, szürke egérként lépdel végig az iskola folyosóján, menekül a sok lenéző, szinte gyilkos tekintettől.

Hogyan lehet mégis ez? Miért pont velem?! Elegem van, jobb lesz ha pihenek végre. '

Alice

Becsuktam a kis noteszemet és elhajítottam mérgemben. Nagy hanggal repült le a földre, fájdalmason hangzott az érkezése számomra. A naplómat mindig is úgy őriztem, mint egy féltve őrzött kincset. Igaz, nagyon sok titkomat, gondolatomat, érzésemet tartalmazza, ami felér nekem mindennel. Csak ő "hallgat" meg igazán, nem így kellett volna bánnom vele. Arcomat tehetetlenül a párnámba fúrtam. Mélyen, nagy sóhajokkal egybekötve vettem a levegőt és próbáltam megnyugodni. Már amennyire tudtam ebben a pillanatban, magában ebben a kilátástalan helyzetben. Fordítottam a testhelyzetemen egyet és csak bámultam a plafont.

Nem bírtam sokáig, felkeltem a fekvőhelyemről és a fürdőmbe lépdeltem. A tükörben hosszasan méregettem sápadt tónusú arcomat és közelebb mentem. Még pár másodpercig vizslattam magamat, majd felemeltem a jobb karomat, ökölbe szorítottam tenyeremet és hirtelen felindulásból beleütöttem a tükörbe. Kis darabokra hullott, miközben a kezemből ömlött a vörös vér, ami a fehér mosdón, és sápadt ujjperceimen  ijesztően hatott. Megeresztettem egy kevés vizet, és alátettem a kezemet nyugtatásképp. Arrébb söpörtem a szilánkokat a lábammal, majd lecsúsztam a hideg csempére, ami libabőrt okozott testemnek. Lábaimat felhúztam magam elé és magamhoz szorítottam őket. Fejemet lehajtottam a térdemre, és lehunyva szemhéjaimat, éreztem ahogy a sós könnycseppek mossák arcomat. Nem tudtam mi ütött belém. Csak azt ,hogy ez mind miatta van, csak is miatta.

***

Ez lett volna a prológus! Inkább ide írtam a hozzátok szánt soraimat, hogy ne vegyem el a kedveteket már az elején. Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a kis szösszenet a történetből és valamilyen módon majd jelezni fogjátok nekem! Minden apróságnak nagyon fogok örülni majd! Próbálom majd meghálálni.
Millió puszi:

Lottie